Kürthy Andrea - dietetikus

Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi karán végeztem. A pályaválasztásom nagyban befolyásolta a gyermekkoromat érintő túlsúlyproblémám, amelyet a finom ételek túlzott szeretete váltott ki. A másik nyomós indok, pedig a családunkban fellépő kezdődő cukorbetegség volt.

Ezek jelentették számomra a legfőbb kezdőlökést, hogy elinduljak azon az úton, amelynek az alapja a táplálkozás, valamint a betegségek diétás támogatása. Az ételek és ételkészítés iránti szeretetem az egyetemi évek alatt sem szűnt meg. Sőt, még inkább kiéleződött.

A JustHealthy létrehozásával az volt a cél, hogy másoknak nyújtsak segítő kezet az egészséges táplálkozás és az egészségügyi problémák diétájában.

A JustHealthy által egy filozófiát képviselek dietetikus társaimmal karöltve, amely által megmutatjuk, hogyan étkezhetünk egészségesen úgy, hogy közben, tápláló, ínycsiklandozó és változatos fogások kerülnek a családi asztalra. Igen is lehet finom ételeket készíteni egyszerű és könnyen beszerezhető alapanyagokból, önsanyargatás nélkül.

Én azt vallom, hogy enni jó, finomat enni még jobb, de csak egészségesen!

Minden nap szembesülök azzal a ténnyel, hogy az embereknek mennyire nehéz kiszűrni az interneten lévő információk közül a tényleg hasznos, hiteles megoldásokat. Akár az egészséges táplálkozás, a fogyókúra vagy egy betegség kapcsán. Egy egészségügyi probléma esetén nélkülözhetetlen szerepet játszik a dietoterápia. Legyen szó ételallergiáról/intoleranciáról, pajzsmirigy-, cukor-, epebetegségről, gyomorgyulladásról, stb.