Dietetikai konzultációink kényelmes, otthonos, barátságos környezetben zajlanak. Fontos, hogy a beszélgetés során megismerjük esetleges egészségügyi problémáját, étkezési szokásait, napi étkezési ritmusát, céljait, illetve melyek azok az ételek/nyersanyagok, amelyeket szeret vagy éppen nem. Ez kiegészül egy komplex testösszetétel méréssel, amelyet Inbody 270–es készüléken végzünk. Ezen adatok alapozzák meg az Ön számára készített személyre szabott étrendet.

Dietetikusaink

Kürthy Andrea

Kürthy Andrea

dietetikus
A tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi karán végeztem. A pályaválasztásom nagyban befolyásolta a gyermekkoromat érintő túlsúlyproblémám, amelyet a finom ételek túlzott szeretete váltott ki. A másik nyomós indok, pedig a családunkban fellépő kezdődő cukorbetegség volt.
Nagy Viktória

Nagy Viktória

dietetikus
Diplomámat 2014-ben a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán szereztem meg. Már a középiskolás évek alatt tudatosult bennem, hogy az egészséggel, az egészségre való neveléssel szeretnék foglalkozni. Egészséges és beteg embereknek egyaránt szeretnék segíteni, eligazítást adni táplálkozásunk bonyolult világában.
Fenyvesi Kata

Fenyvesi Kata

dietetikus
2016-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. Szakdolgozatomat az élelmiszerallergiában, valamint laktózintoleranciában érintettek biztonságos élelmiszerválasztásáról írtam. Számomra az a legfontosabb, hogy az étkezés ne csak a létfenntartást jelentse, hanem örömet is okozzon.
Jenőfi Bianka

Jenőfi Bianka

dietetikus
2017-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi karán. Nemsokkal ezután Győrbe költöztem és elkezdtem dolgozni a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, mint dietetikus. A dietetika a számomra legmegfelelőbb szakma, így másokon segíthetek miközben jól érzem magam!

InBody 270

Az Inbody a jelenleg létező legprecízebb bioimpedencia elvén működő testösszetétel mérő készülék. A professzionális mérést, precízebb eredményeket biztosít. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy nem becsült adatokat, hanem valódi mérést biztosít.

Rólunk mondták...